2017. jún 21.

Ikonikus filmes párosok, akik valójában ki nem állhatták egymást

írta: Moldován Tünde
Ikonikus filmes párosok, akik valójában ki nem állhatták egymást

Párok, akik csak a vásznon szerették egymást

Tudjuk, hogy csak mert egy színész elvállalt egy szerepet, még nem biztos, hogy a partneréért vagy a stáb többi tagjáért rajong. Persze sok legendás színészbarátságot vagy forgatáson szövődött óriási szerelmet látott már Hollywood. Viszont előfordul, hogy azt hinnénk, hosszú évekig futó sorozatok vagy éppen ikonikus szerelmes filmek szereplői imádták egymást – aztán mégsem. Íme hát 5 mozis és 5 tévés ínyencség!

 

Dirty Dancing- Piszkos tánc

Az 1987-es kultfilm főszereplői Patrick Swayze és Jennifer Grey – ezt midnenki tudja, akit kicsit is érdekel a filmkultúra. Azzal viszont valószínűleg kevesebben vannak tisztában, hogy a forgatáson Grey kisasszony túl komolyan vette, hogy „Babyt senki nem ültetheti sarokba!”: kissé önérzetesnek bizonyult, és minden apró kritikára kiborult, sírt. Mindezt tetézte azzal, hogy elröhögte a legtöbb jelenetet, úgyhogy Swayze egyszerűen utált vele dolgozni, hosszú hetekig kampányolt az éretlen színésznő ellen. Szerencsére a vásznon ebből semmit nem érezni.

 

Rómeó és Júlia

Baz Luhrmann 1996-os Shakespeare rock’n’rollja kissé meghökkentő köntösbe bújtatta a klasszikus szerelmes sztorit. Claire Danes és Leonardo DiCaprio tündéri páros alkottak a filmben. Legalábbis úgy tűnt. A valóságban azonban Leo kiborította fiatal partnernőjét idétlenkedésével, Danes éretlennek tartotta a fiút, nem szívesen dolgozott vele. Talán ez az emlék dolgozott benne, amikor évtizedekkel később visszautasított egy szerepet a J. Edgar című filmben.

 

Van, aki forrón szereti

Azt az óriási nőcsábász Tony Curtisről és a kora legdévajabb dívájáról, Marilyn Monroe-ról tudjuk, hogy eléggé forrón szerettek mindent, de egymást nem annyira. Állítólag nem kedvelték egymást az 1959-es klasszikus forgatásán. Bár Curtis évtizedekkel később azt nyilatkozta, hogy csak viccelt, de akkor tett egy olyan megjegyzést a színésznőre, hogy mintha Hitlerrel csókolózott volna, olyan volt vele a munka.

 

Végzet

Az 1992-es erotikus thrillerben Jeremy Irons és Juliette Binoche vérbő és túlfűtött jelenetekben estek egymásnak. A forgatási szünetekben viszont a hátuk közepére kívánták egymást, lehetőleg minél kevesebbet érintkeztek. Binoche-nak állítólag kínszenvedés volt minden jelenet, amiben közel kellett kerülniük egymáshoz, nem állhatta ugyanis a férfi szájszagát. Kellemetlen lehet így egy egész filmet végigcsinálni. Viszont a vásznon ebből nem minden látszott.

 

Szerelmünk lapjai

Ryan Gosling és Rachel McAdams tökélyre fejlesztették az örök szerelem témáját – a 2004-es filmben. A forgatáson viszont a férfi többször kifakadt a színésznő ellen, fennhangon közölte Nick Cassavetes rendezővel, hogy „ezzel a nővel” nem hajlandó tovább dolgozni. Szerencsére erőt vett magán, így lett nekünk egy megható néznivalónk, velük pedig nagyot fordult a kocka. A munka befejezése után randizni kezdtek, majd 4 évig jártak.

 

X-akták

David Duchovny és Gillian Anderson 9 évadon keresztül 1993 és 2002 között vizsgálta a paranormális tevékenységeket, sőt, két mozifilmben is. Nem mindig teljes egyetértésben, de általában zöld ágra vergődtek. Nem úgy a forgatási napokon. Duchovny szerint a semmin is képesek voltak összeveszni. Valószínűleg az a semmi a férfi gázsija volt, amely kétszer többnek bizonyult, mint Andersoné. Ráadásul a filmben a nő mindig két lépéssel Duchovny mögött kellett, hogy menjen, szóval még fizikailag is lépéshátrányban volt – nem csoda hát, ha háborgott.

 

Szex és New York

Nem az X-akták az egyetlen sorozat, amelyben anyagi érdekkülönbségek merültek fel. Kim Catrall például burkoltan elég gyakran sérelmezte a Szex és New York forgatása alatt, hogy Sarah Jessica Parker sokkal több pénzt vitt haza, mint kolléganői. Mondjuk ő volt a sorozat húzóembere…

 

Beverly Hills 90210

A híres tinisorozat 10 éve alatt a két női főszereplő Jennie Garth és Shannen Doherty – bár kedvelték egymást – gyakran ki akarták kaparni egymás szemét. Garth azzal magyarázta ezt, hogy naponta 14-16 órát össze voltak zárva, szóval érthető, ha néha már nem bírták elviselni a másikat. A sorozatban nem sokat érzékelni ebből: elsöprő sikere volt.

 

Született feleségek

Teri Hatcher kissé arrogáns és gőgös ember hírében áll, a Lila akác köz többi háziasszonya ki is közösítette rendesen. A stábtól való búcsúajándékozásból például teljes egészében kihagyták. Igaz, Nicolette Sheridan szerint ő a legaljasabb nő, akivel valaha találkozott, úgyhogy talán volt alapja az elhatárolódásnak. Némi szakmai irigység is vegyülhetett az utálatba, egyes fotózásokon mindenképpen Hatchert akarták középre tájolni a feleségek között, a többieknek meg ez nem tetszett.

 

24

Végül álljon itt egy furcsa páros: Freddie Prinze Jr. és Kiefer Sutherland együtt dolgoztak 2009-ben a 24 utolsó évadában. Kiefer bírta a kölyökképű színészt, ám Prinze Jr. egész másképp emlékszik erre az időszakra. Rühellte a színészt, amatőrnek nevezte, a világ legtehetségtelenebb színészének tartja. Azt mondta, annyira sokkolta a Sutherlanddel közös munka, hogy úgy döntött, inkább kiszáll a filmiparból. Mondjuk nem biztos, hogy nagyon sokat veszítettünk vele.

Szólj hozzá